Az évadzáró fejezetet Rose-senpai hozta nekem össze. Jól hallottátok, évadzáró fejezet, ami azt jelenti, hogy vége a Tanaka Mizuki I.-nek. Hogy mi lesz a folytatás? Hát Tanaka Mizuki II. :D
Egy hónappal később:
- Mizuki - bökött meg Temari, akivel a parkban ültünk. Elteltet a nyári szünet eltelt. Kemény ősz volt, hideg és kegyetlen. Egy hónapja játszom Sasukéval a kergetőzős játékot. Magyarázom: Ő hív, felkeres, rám ír MSN-en és üzenetezik. De én valahogy mindig túljárok az eszén. Más szóval: kemény egy hónapja nem beszéltem vele.
- H-Hai - kaptam rá a tekintetem.
- Meg Rá gondoltál, igaz? - mosolyodott el keserűen.
Csak bólintottam, kezemet a számhoz kaptam, hogy elfojtsam a sírást. Nem ment könnyen.
- Véget kell vetned ennek. Lelkileg fogsz összetörni, Mizuki. Nem mehet így tovább. Mit súg a szíved, mit kell tenned? - kérdezte csendben, miközben átölelt.
Mit súg a szívem? Hülyeséget. Mint ahogy azt Tema is mondta, véget kell vetnem ennek, mert belepusztulok. Tudom már mit kell tennem. Hazasiettem, majd egyszerűen leültem az ágyamra és vártam. Naponta általában 10-15-ször szokott hívni, így nem lesz gond. Ismerős szám kezdett el csörögni. Felemeltem a telefont, majd nagyot nyelve lenyomtam a gombot.
- I-Igen? - Hangom egyenlő volt a suttogással.
- Mizuki - kezdte el Ő. - Ezt nem teheted velem, hallod?! Nem válaszolsz, ha elmegyek hozzátok meg arra hivatkozol, hogy nem vagy otthon. Miért, Mizu-chan? Miért menekülsz előlem?
- Éjfélkor a tónál a titkos helyünkön. - Itt már szabályosan ömlöttek a könnyeim, így gyorsan kinyomtam. Átöltöztem. Felvettem egy fekete farmert, fehér toppot, és egy szintén fekete pulcsit. Szürke hajamat felkötöttem, frufrumat hagytam, hogy arcomba lógjon. Felkaptam egy szintén ében szín sportcipőt, és már indultam is. Sajnálatos módon, nem én voltam az első. Sasuke ott várt rám. Szívdöglesztően festett koptatott farmerban, egy fekete pólóban és bőrdzsekiben. Sötét szeme felcsillant, ahogy meglátott, haját a szél tépte. A térdem kocsonyásat játszott, minden áron össze akart csuklani, így hagytam, hogy magához szorítson. Isteni érzés volt, de ami aztán történt semmihez sem hasonlítható. Ajkát az enyémre nyomta. Hagytam, hogy nyelve számba csusszanjon, hagytam magam elcsábítani! Se baj. Elvált tőlem, majd magához szorított.
- Sasuke - suttogtam, majd eltoltam. Értetlen arcát látva szúrni kezdtek a szemeim. Azt mondtad, döntsek, Temari. Döntöttem.
- Én... - kezdte, de egy szóval félbeszakítottam.
- Vége - jelentettem ki, szemben állva vele. Arcomról lepotyogtak a könnyek, nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Lehet nem is akartam. Had lássa csak, mekkora fájdalmat okozott vele.
- Mi? - lehelte teljesen lesápadva.
- Azt mondtam, vége. Szakítok veled. - Olyan volt, mintha minden szóval kitépnék egy darabot a szívemből. Szó nélkül megpördültem, és elrohantam.
- NE! DE HISZ SZERETLEK! - ordította utánam. Hallottam a hangján, hogy sír. Ne érdekelt. Vagyis de... de gondolom értitek. Szeress csak, Sasuke. Én is így érzek. De nem lehetünk együtt. Sajnálom.
5 hónappal később:
- Sziasztok! - integettünk egy nagyobb társaság felé.
- Sziasztok! - köszöntek vissza, majd egybeolvadtunk a tömeggel.
Tavasz volt, virágoztak a cseresznyefák. Az illatkavalkád elbódított. A hűs szellőben meglibbent rakott szoknyám. Hagytam, hogy elcsábítson az idő, a nap, az élet. Csodálatos volt. Hamarosan itt itt hagyom a Konoha High-ot. Vége. Vége egy csodás, mégis szívszaggató időszaknak az életemben. A középiskolás éveknek. Alig bírtam elhinni. Sokan megyünk egy egyetemre, de nem mindannyian. Sokaktól el kell válnom. Sasuke velem egy egyetemre fog járni. Sasuke... hogy lehet? Már 10 éve szeretem. Lehetetlen. Felnéztem az égre. Nyár volt amikor találkoztunk, ősz volt amikor szakítottunk, tél volt amikor vissza akartál hódítani, és most tavasz van. Mi lesz velünk, Sasuke?
 |
| http://www.youtube.com/watch?v=YFHiLDk2QvI |
- Mizuki - bökött meg Temari, akivel a parkban ültünk. Elteltet a nyári szünet eltelt. Kemény ősz volt, hideg és kegyetlen. Egy hónapja játszom Sasukéval a kergetőzős játékot. Magyarázom: Ő hív, felkeres, rám ír MSN-en és üzenetezik. De én valahogy mindig túljárok az eszén. Más szóval: kemény egy hónapja nem beszéltem vele.
- H-Hai - kaptam rá a tekintetem.
- Meg Rá gondoltál, igaz? - mosolyodott el keserűen.
Csak bólintottam, kezemet a számhoz kaptam, hogy elfojtsam a sírást. Nem ment könnyen.
- Véget kell vetned ennek. Lelkileg fogsz összetörni, Mizuki. Nem mehet így tovább. Mit súg a szíved, mit kell tenned? - kérdezte csendben, miközben átölelt.
Mit súg a szívem? Hülyeséget. Mint ahogy azt Tema is mondta, véget kell vetnem ennek, mert belepusztulok. Tudom már mit kell tennem. Hazasiettem, majd egyszerűen leültem az ágyamra és vártam. Naponta általában 10-15-ször szokott hívni, így nem lesz gond. Ismerős szám kezdett el csörögni. Felemeltem a telefont, majd nagyot nyelve lenyomtam a gombot.
- I-Igen? - Hangom egyenlő volt a suttogással.
- Mizuki - kezdte el Ő. - Ezt nem teheted velem, hallod?! Nem válaszolsz, ha elmegyek hozzátok meg arra hivatkozol, hogy nem vagy otthon. Miért, Mizu-chan? Miért menekülsz előlem?- Éjfélkor a tónál a titkos helyünkön. - Itt már szabályosan ömlöttek a könnyeim, így gyorsan kinyomtam. Átöltöztem. Felvettem egy fekete farmert, fehér toppot, és egy szintén fekete pulcsit. Szürke hajamat felkötöttem, frufrumat hagytam, hogy arcomba lógjon. Felkaptam egy szintén ében szín sportcipőt, és már indultam is. Sajnálatos módon, nem én voltam az első. Sasuke ott várt rám. Szívdöglesztően festett koptatott farmerban, egy fekete pólóban és bőrdzsekiben. Sötét szeme felcsillant, ahogy meglátott, haját a szél tépte. A térdem kocsonyásat játszott, minden áron össze akart csuklani, így hagytam, hogy magához szorítson. Isteni érzés volt, de ami aztán történt semmihez sem hasonlítható. Ajkát az enyémre nyomta. Hagytam, hogy nyelve számba csusszanjon, hagytam magam elcsábítani! Se baj. Elvált tőlem, majd magához szorított.
- Sasuke - suttogtam, majd eltoltam. Értetlen arcát látva szúrni kezdtek a szemeim. Azt mondtad, döntsek, Temari. Döntöttem.
- Én... - kezdte, de egy szóval félbeszakítottam.
- Vége - jelentettem ki, szemben állva vele. Arcomról lepotyogtak a könnyek, nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Lehet nem is akartam. Had lássa csak, mekkora fájdalmat okozott vele.
- Mi? - lehelte teljesen lesápadva.
- Azt mondtam, vége. Szakítok veled. - Olyan volt, mintha minden szóval kitépnék egy darabot a szívemből. Szó nélkül megpördültem, és elrohantam.
- NE! DE HISZ SZERETLEK! - ordította utánam. Hallottam a hangján, hogy sír. Ne érdekelt. Vagyis de... de gondolom értitek. Szeress csak, Sasuke. Én is így érzek. De nem lehetünk együtt. Sajnálom.
5 hónappal később:
- Sziasztok! - integettünk egy nagyobb társaság felé.
- Sziasztok! - köszöntek vissza, majd egybeolvadtunk a tömeggel.
Tavasz volt, virágoztak a cseresznyefák. Az illatkavalkád elbódított. A hűs szellőben meglibbent rakott szoknyám. Hagytam, hogy elcsábítson az idő, a nap, az élet. Csodálatos volt. Hamarosan itt itt hagyom a Konoha High-ot. Vége. Vége egy csodás, mégis szívszaggató időszaknak az életemben. A középiskolás éveknek. Alig bírtam elhinni. Sokan megyünk egy egyetemre, de nem mindannyian. Sokaktól el kell válnom. Sasuke velem egy egyetemre fog járni. Sasuke... hogy lehet? Már 10 éve szeretem. Lehetetlen. Felnéztem az égre. Nyár volt amikor találkoztunk, ősz volt amikor szakítottunk, tél volt amikor vissza akartál hódítani, és most tavasz van. Mi lesz velünk, Sasuke?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése